Mary Poppins színes esernyővel

Mary Poppins színes esernyővel

Madártávlatból

2014. november 11. - Szatmári Zsófia

Imádom a hétvégéket. Teljesen szabad vagyok, amit próbálok is kihasználni.

Pénteken nyelvsuliban voltam, majd este az egyik lánnyal és az ő barátnőivel bementünk a belvárosba. Nem tudom pontosan hogyan, de sikerült ingyen bejutnunk egy klubba, ahol nagyon jót táncoltunk és el se raboltak minket :D Érdekes volt, hogy éjfélig pezsgett a város, de utána nagyon sok hely bezárt, és gyorsan eltűntek az emberek. Szerencsére nagyon jó az éjszakai közlekedés, nem volt gond a hazajutással.

Ma a Regent's Parkban barangoltam. Hatalmas. Sportpályák, kávézók, tavak, csatornák és egy rózsakert, amiben még most is rengeteg rózsa nyílt és illatozott! (elnézést a kiégett égért, de ennyire telik a telefonomtól)

20141108_151952.jpg

20141108_155228.jpg

Előtte felmásztam a Primrose Hill tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Természetesen felhős volt az ég, esett is néhányszor, de azért készítettem néhány képet. Elvileg ezen a környéken könnyű összefutni híres emberekkel, de nekem nem sikerült. Nagyon elit környéknek tűnt, színes házakkal(:

20141108_142806.jpg

20141108_135820.jpg
Hazafelé kettő perc alatt bőrigáztam, zuhogott az eső. Holnap Cambridgbe megyünk Patriciával, remélem jobb idő lesz(:

Puszi

Nyüzsi

2014. november 01. - Szatmári Zsófia

Szuper hétvége köszöntött rám, és holnap még csak vasárnap!
Pénteken halloweeni partiba készültem. Gondolkodtam valami jelmezen is, de nem akartam furán kinézni, nem mertem semmit kölcsönözni a gyerekek jelmeztárából. De amint megérkeztem a metróállomásra, rájöttem hogy kicsit mást jelent itt a Halloween, mint otthon. Az egész város telis-tele volt fiatalokkal, akik furábbnál furább, rémisztőbbnél rémisztőbb jelmezeket viseltek. Hihetetlen volt a hangulat. Egész kreatív jelmezek is voltak, nem csak néhány vérfolt. A legmerészebbek a műkontaktlencsét viselők voltak, azon azért mindig meglepődtem :D Sajnos a buliba nem jutottunk be, mert minden tele volt, de már csak a hangulatért is megérte. Próbáltam képet készíteni, de ennyire telt tőlem: (azért egy Superman látható:)

20141031_225651.jpg

Ma pedig Patriciával Camdenben voltunk, ami egy hatalmas piac végülis, a Regent's csatorna partján, rengeteg ruhás-kütyüs bolttal, kajáldával. Találtunk magyart is, megkóstoltuk a lángost, nekem ízlett(: Patriciának kicsit nehéz volt. Sétálgattunk a piacon, rengeteg ember volt, de hatalmas a hely. 3-4 óra alatt nem tudtuk bejárni az egészet. Csak egy sálat és egy londonos textilszatyrot vettem, piszok olcsón:D Utána leültünk palacsintát enni a csatorna partjára (nem volt olyan finom, mint otthon) és egy utcazenész srácot hallgattunk. Nagyon élveztem, az idő csodás volt, amíg sütött a nap nagyon meleg volt. 

20141101_161542.jpg

20141101_134737.jpg

20141101_135230.jpgIgen, motorokon lehet ülni(:

20141101_141650.jpgRegent's Canal

20141101_152913.jpgPatricia, Palacsinta, és én :D


Éééés a hét felfedezése, hogy a közeli International Supermarket tényleg international, és lehet Túró Rudit kapni!!! 5 perce itthonról! :) A kép azt akarja érzékeltetni, hogy a Dubble Deckerrel egy helyen lehet Túró Rudit enni:D

20141030_130247.jpg

Gyerekszemmel

2014. október 29. - Szatmári Zsófia

Őszi szünet van a héten Angliában. Ez azt jelenti, hogy szuper programjaim voltak a héten, cserébe borzasztóan fáradt vagyok:) Hétfőn, kedden mesés idő volt, melegebb, mint eddig bármikor, kabát nélkül sétáltam, és szandálban is láttam embereket.

Hétfőn a British Múzeumban voltunk Jemimával, ahol remek családi programok vannak. Mi egy ókori görög utat választottunk, amihez kaptunk egy hátizsákot és egy útleírást. Különböző termeket kellett megnéznünk, megtalálni benne a vitrineket, és mókás dolgokat játszani a hátizsákban lévő eszközökkel. Én élveztem, Jemima kevésbé, pedig érdekes volt, és tényleg gyerekeknek szólt. Néha csak leültünk a földre és játszottunk, de abban a múzeumban ez nem volt zavaró. És persze mondanom sem kell, hogy mindezt ingyen. :)

20141027_114857.jpg


Tegnap a Science Múzeumba mentünk, ami nagyon tetszene neked, kedves bátyó!! Mi csak a gyerek részt néztük meg, érdekes játékokat játszottunk. Van egy rész ami a háztartásról szól, bemutatja a különféle gépek fejlődését, működését. Ki lehet próbálni a mosógépet vagy például a mikrót. A mikró nagyon látványos, van benne egy csirke villanykörtékkel, és a mikrohullám erejétől világít a csirke. Legalább is így értelmeztem... Javítsatok ki, ha ez hülyeség :P

20141028_102549.jpg

 

20141028_110124.jpgHow an automatic washing machine works? (:

Ma csak játszottunk Jemima néhány osztálytársával, kicsit nyugisabb nap volt. De nagyon fáradt vagyok, és nagyon örülök, hogy holnap kezdődik a hétvégém : D


Puszi

"Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér"

2014. október 25. - Szatmári Zsófia

Najó, igazából köves volt és csöppet sem szomorú. Az első angliai tengerpartom Brightonban.

Brighton egy kisváros Anglia déli partján, először éreztem, hogy egy szigeten élek:) Persze inkább túlzsúfolt, mint lakatlan szigeten. Az út 2-2,5 óra busszal, és alig kerül többe, mint a Budapest-Miskolc út. Ez nagyon meglepett, el is kezdtem listát írni azokról a helyekről, amiket mindenképp látnom kell Angliában.

10 spanyol lánnyal mentem, Patricia ismerőseivel, sajnos a kedvemért nem váltottak angolra, így kevésbé élveztem a társaságot. Van előnye az egyedül barangolásnak az biztos, de remélem megismerek majd néhány kedves embert. Szerencsére Patriciával jól megvagyunk, tegnap átmentem hozzá, együtt vacsiztunk, beszélgettünk. 

A város gyönyörű, tele hangulatos kis utcákkal, boltocskákkal, melyeket fish&chips illata leng körbe. A tengerpart még mindig elvarázsol, szerintem soha nem fogom tudni megunni. Sirályok, halászhajók, végestelenvégig víz :) 

20141025_100357.jpg

A város érdekessége a Királyi Pavilon, ami leginkább a Taj Mahalra hasonlít. De tényleg. 1787-ben kezdték építeni Wales hercegének Prince George-nak, aki később Nagy-Britannia királya lett. Nagyon érdekes, meglepő épület, szokatlan Európában. 

20141025_101321.jpg
Ezen kívül sétáltunk a belvárosban, és végig sétáltunk a tengerbe nyúló mólóra épített vidámparkon. Olyan volt, mintha a Roller Coaster Tycoonba csöppentem volna, vagy visszautaztam volna 50 évet az időben. 

20141025_132022.jpg

Most már itthon vagyok, alig várom, hogy egy hosszút aludjak, mert ma 6-kor keltem hogy elérjem a buszt. Visszafelé a metrólejáratnál villogott az 'Emergency, no entry' felirat, kicsit megijedtem, de kiderült, hogy csak ideiglenesen lezárták az állomást, mert túl sok ember volt lenn. Mindenki nagyon nyugodtan viselte, lehet, hogy ez minden napos errefelé:)

Az utolsó kép, hogy elhiggyétek mindez tényleg velem történik meg. (még én magam sem hiszem el)

20141025_134219.jpg

Hétköznapok

2014. október 24. - Szatmári Zsófia

Sziasztok!

Írok néhány sort arról, hogyan is telnek a hétköznapjaim. Csak hogy ne mindig a szuper programjaimról olvassatok :P

Ez volt az első átlagos hét, mert az elmúlt két héten hosszúhétvége volt a zsidó fesztivál miatt. Samantha részidőben dolgozik, egyik héten 4, másik héten 3 napot. Tehát nekem is felváltva kell 4 vagy 3 napot dolgoznom, illetve néhány órát segíteni azokon a napokon is, amikor nem dolgozik. Nathaniel viszont mindig csak 3 napot jár oviba, tehát kéthetente velem tölti a csütörtökjeit (ha Samantha dolgozik). Ez a hét ilyen hosszú hét volt, eléggé elfáradtam.

Reggelente 7-kor kell ébresztenem a gyerekeket. Jemima általában magától ébred, és fel is öltözik. Érdekes, hogy egyenruhát hordanak a suliban. Van egy kényelmes melegítő hétfőtől szerdáig, és egy szép zöld ruha csütörtök-péntekre. Nathanielt én ébresztem, öltöztetem ha sikerül, azért sokszor követeli az anyukáját. Utána reggeli, a szülök ekkortájt indulnak el dolgozni. Nekünk marad még fél óránk a fogmosásra, játékra. 8:30-ra kell Jemimának beérni a suliba. Szerencsére nagyon közel van, még sose késtünk el, pedig néha igencsak nehezen sikerül dűlőre jutni a 'ki nyomja meg a riasztó gombot', vagy épp 'melyik kabátot akarom felvenni' problémákkal. Az iskola után Nathanielt viszem oviba. Az picit messzebb van, ezért általában babakocsival tolom, mert úgy sokkal hatékonyabb. Elég nehezen értem mit mond, ha a babakocsiban ül, ezért sokszor megállunk, beszélgetünk. Meglepően nehéz tolni egy babakocsit felfelé egy dombon. Mindig elfáradok :) 9 körül érünk az oviba, szerencsére könnyen ott marad, pedig nagyon kis szégyellős fiúcska. 

Ezután szabad vagyok, csak 1-re kell mennem az oviba. Ilyenkor tudok angolórára menni, és az apróbb házimunkát elvégezni. Mosnom kell, teregetnem és a gyerekszobákat rendben tartani. Egy gyors ebéd után (itt a vacsora inkább a fő étkezés) hazahozom Nathanielt. Játszunk, mesélek, vagy elmegyünk valamelyik parkba a környéken. Fél 4 és fél 5 között végez Jemima attól függően, hogy van-e valamilyen különórája délután. Tegnap spanyol órája volt. Találkoztunk a spanyol tanárral, ami vicces volt, mert kiderült hogy a szülei magyarok, elkezdtünk magyarul beszélgetni, majd megérkezett Patricia a spanyol au-pair lány, vele pedig spanyolul beszélgetett :D Rengeteg magyar van errefelé, a nyelviskolában hárman dolgoznak, és az utcán is sokszor hallom.

Iskola után általában elmegyünk egy játszótérre, majd 5 körül haza. A vacsit én "főzőm" a gyerekeknek, de semmi extra, csak tojás, virsli, ilyesmik. Palacsintát már sütöttem, imádták:) csak a serpenyő ragadt iszonyatosan. Utána fürdés, pizsama. Ekörül szokott Samantha hazaérni, így ő teszi le aludni Nathanielt 7 körül, én pedig vagy játszom egy kicsit Jemimával, vagy olvasok neki. Szeretnek olvasni, nagyon sok könyvük van.

Szóval 7 körül végzek. Elég hosszú a nap, és meglepően fárasztó is. Általában közösen vacsizom a szülőkkel, nagyon rendesek, beszélgetünk, közösen tesszük rendbe a konyhát, nem nekem kell mindent megcsinálni.

A fárasztó hétköznapokért teljesen kárpótol a hétvége. Már a péntek is szabad, és csak egyik este kell itthon lennem ha a szülők elmennek valahova. Ma nem tervezek semmi komolyat, pihenek, elmegyek futni, megnézem milyen az edzőterem itt a közelben. Elvileg van úszómedence is.

Legyen szép hosszúhétvégétek!

20141021_161722.jpg

Az utcánk

Vízililiomok között

2014. október 19. - Szatmári Zsófia

Na, ki találja ki a cím alapján, hol voltam a hétvégén? 

A National Galleryben.

Megismerkedtem egy spanyol au-pair lánnyal, Patriciával, ő egy ismerős családnál au-pair. Együtt töltöttük a szombatot. Megnéztük a National Gallery állandó kiállítását, ahol rengetek Monet, Manet, Renoir kép mellett, néhány Van Gogh is látható. Nagyon jól éreztem magam. A legjobb az egészben hogy teljesen ingyenes, tehát akárhányszor elmehetek, és milyen jó lesz az eső elől egy múzeumba menekülni:) Itt egészen sok múzeum ingyenes, nem fogok unatkozni, az biztos.

Utána elfogyasztottam életem egyik legdrágább ebédjét egy olasz étteremben. Persze itt egészen olcsónak számított, és legalább finom volt:) 
Ezután a Covent Gardenhez sétáltunk. Ez egy nagy piac, ahol kézműves dolgokat árulnak, sok jópofa bolt van és jó néhány étterem. Nagyon sok ember volt, ezért nem volt kényelmes nézelődni, pedig nem csak teljesen felesleges kacatok voltak.

A mai napot olvasással töltöm. Nagyon izgalmas lett az Agatha Christie könyv vége, nem bírom letenni. Voltam futni is, az idő nagyon szép, elég meleg, csak a szél fúj kicsit.
A belgiumi nagyszülők hamarosan indulnak haza. Antwerpen csak 4 és fél óra kocsival. Kevesebb, mint a Miskolc-Szombathely út :) És mindez egy gyönyörű jaguárral... Azt hiszem mindenkinek kicsit fárasztó volt, hogy vendégek voltak. Sok sütés-főzés, ilyesmi. Ez különösen akkor nehéz, ha nem kapcsolhatod be a gázt vagy a sütőt. Az elmúlt két héten valamilyen zsidó ünnep volt. Ez azt jelentette, hogy szerda napnyugtától szombat napnyugtáig nem használhattak semmilyen elektromos dolgot. Ha majd kicsit több tapasztalatom lesz, mindenképp írok a vallásukról, szokásaikról. Kicsit fura, de azért semmi extrém, ők ilyen átlagos, vagy közepesen ortodox zsidóknak számítanak, nem ragaszkodnak szigorúan mindenhez. Például, nincs pajeszuk és nagy karimás fekete kalapjuk, nem lógnak ki az imarojtok a ruhájuk alól. De a környéken gyakran látok ilyen zsidókat is.
Szóval az elmúlt néhány napban a leggyakoribb feladatom a mosogatógép bekapcsolása és a sütő begyújtása volt:)

Remélem otthon is jól telt a hétvégétek!

20141018_112721.jpg

 

20141018_114201.jpg

20141018_144348.jpgCovent Garden 

100 éve

2014. október 17. - Szatmári Zsófia

Elkezdődött a második hétvégém.
Szerencsére napos, egészen meleg volt az idő, ezért ellátogattam a Towerhez. Különösen érdekelt ez a hely, mert még nyáron olvastam, hogy az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából, különleges kiállítást rendeztek. Vagyis nem is kiállítást, hanem egy installációt. A Towert körös körül kerámia pipacsok lepik el, összesen 888,246. Mindegyik egy a világháborúban elhunyt brit katonát jelképez. Nagyon látványos, mikor először megpillantottam egy vérrel borított csatamező jutott eszembe róla. A pipacsok Paul Cummins keramikus alkotásai, november 11-e után eladásra kerülnek 25 fontért, jótékonysági célból. Gondolkodom rajta, hogy veszek egyet :)
http://poppies.hrp.org.uk/ itt olvashattok többet.

Odafelé úton felfedeztem, hogy a metróvonal érinti a King's Cross pályaudvart. Mindenképp látni akartam a híres 9 és háromnegyedik vágányt, ezért elsétáltam hozzá. Útközben egészen véletlenül belebotlottam a Szent Pál Székesegyházba. 
A King's Crosson sajnos nem találtam meg a 9 és háromnegyedik vágányt. Nem nagyon mertem próbálkozni, mert beléptető kapu volt, csak én átslisszoltam rajta, hiszen nem akartam utazni sehova. Azért találtam egy Harry Potter boltot, ahol Bagoly Berti-féle mindenízű drazsétól kezdve, varázspálcákon át, minden kapható. Szerencsére közeleg a karácsony;)

Szép hétvégét Nektek!20141017_120036.jpg20141017_114421.jpg

20141017_124027.jpg

 Szent Pál Székesegyház

20141017_134933.jpg

20141017_134742.jpg
Bocsi, a képek most nem lettek túl jók.
Ó igen, és elnézést a reklámért, egy hónap múlva aktiválódik a hirdetésmentességi kérelmem... :(
puszi

 

A ház ahol élünk

2014. október 15. - Szatmári Zsófia

A környék elég csendes, de van közel egy nagyobb megálló, Golders Green, ahol sok busz és egy metró is megáll. Az a rész már elég forgalmas, közvetlen busz megy Central Londonba is.

Az utcában sok egyforma ház van, a legtöbbjük ikerház. Elég dimbes-dombos ez a rész, és felfelé nem is olyan könnyű tolni a babakocsit. (Igen, Nathaniel már elég nagy a sétáláshoz, de sokkal gyorsabban lehet haladni, ha a babakocsiban ül.)

A ház kényelmesen nagy, nagy konyha, étkező, nappali a földszinten, fenn 4 hálószoba és 2 fürdőszoba. A padló fából van, ezért nyikorog, de már tudom melyik lépcsőfokok a legrosszabbak:) Mint a Harry Potterben, csak itt nem süllyednek le szerencsére:) 

Az én szobám elég kicsi, de nem a lépcső alatt van, és van ablaka is:D Van egy nagy szekrényem, kényelmes ágyam, és két éjjeliszekrényem, ami tök jó, mert eddig még sose volt igazi éjjeliszekrényem. Egész hasznos bútordarabok:) Az ablakokat nagyon fura kinyitni, mert nem csak a kilinccsel kell, hanem van két kallantyú, amit ki kell csavarozni. Ezért alig szellőztetnek. Sőt, még sose láttam őket ablakot nyitni. De ne izgulj Anya, én sokszor szellőztetek a szobámban :) 

Van egy kicsi kert a ház mögött, néhány virággal. Az én ablakom a kert felé néz, kb keletre. Első reggel gyönyörű napfelkeltét láttam, azóta csak szürkéket:) Nem is sokszor játszottunk a kertben eddig, mert mindig vizes a fű...

Ma este jönnek a belgiumi nagyszülők, illetve vasárnap érkeztek, találkoztam már párszor velük, de most itt is maradnak a hétvégéig. Ők is kedvesek, mindig beszélgetnek velem is.  

Majd még készítek képeket:)

Sziasztok!!!

süti beállítások módosítása