Sziasztok!
Írok néhány sort arról, hogyan is telnek a hétköznapjaim. Csak hogy ne mindig a szuper programjaimról olvassatok :P
Ez volt az első átlagos hét, mert az elmúlt két héten hosszúhétvége volt a zsidó fesztivál miatt. Samantha részidőben dolgozik, egyik héten 4, másik héten 3 napot. Tehát nekem is felváltva kell 4 vagy 3 napot dolgoznom, illetve néhány órát segíteni azokon a napokon is, amikor nem dolgozik. Nathaniel viszont mindig csak 3 napot jár oviba, tehát kéthetente velem tölti a csütörtökjeit (ha Samantha dolgozik). Ez a hét ilyen hosszú hét volt, eléggé elfáradtam.
Reggelente 7-kor kell ébresztenem a gyerekeket. Jemima általában magától ébred, és fel is öltözik. Érdekes, hogy egyenruhát hordanak a suliban. Van egy kényelmes melegítő hétfőtől szerdáig, és egy szép zöld ruha csütörtök-péntekre. Nathanielt én ébresztem, öltöztetem ha sikerül, azért sokszor követeli az anyukáját. Utána reggeli, a szülök ekkortájt indulnak el dolgozni. Nekünk marad még fél óránk a fogmosásra, játékra. 8:30-ra kell Jemimának beérni a suliba. Szerencsére nagyon közel van, még sose késtünk el, pedig néha igencsak nehezen sikerül dűlőre jutni a 'ki nyomja meg a riasztó gombot', vagy épp 'melyik kabátot akarom felvenni' problémákkal. Az iskola után Nathanielt viszem oviba. Az picit messzebb van, ezért általában babakocsival tolom, mert úgy sokkal hatékonyabb. Elég nehezen értem mit mond, ha a babakocsiban ül, ezért sokszor megállunk, beszélgetünk. Meglepően nehéz tolni egy babakocsit felfelé egy dombon. Mindig elfáradok :) 9 körül érünk az oviba, szerencsére könnyen ott marad, pedig nagyon kis szégyellős fiúcska.
Ezután szabad vagyok, csak 1-re kell mennem az oviba. Ilyenkor tudok angolórára menni, és az apróbb házimunkát elvégezni. Mosnom kell, teregetnem és a gyerekszobákat rendben tartani. Egy gyors ebéd után (itt a vacsora inkább a fő étkezés) hazahozom Nathanielt. Játszunk, mesélek, vagy elmegyünk valamelyik parkba a környéken. Fél 4 és fél 5 között végez Jemima attól függően, hogy van-e valamilyen különórája délután. Tegnap spanyol órája volt. Találkoztunk a spanyol tanárral, ami vicces volt, mert kiderült hogy a szülei magyarok, elkezdtünk magyarul beszélgetni, majd megérkezett Patricia a spanyol au-pair lány, vele pedig spanyolul beszélgetett :D Rengeteg magyar van errefelé, a nyelviskolában hárman dolgoznak, és az utcán is sokszor hallom.
Iskola után általában elmegyünk egy játszótérre, majd 5 körül haza. A vacsit én "főzőm" a gyerekeknek, de semmi extra, csak tojás, virsli, ilyesmik. Palacsintát már sütöttem, imádták:) csak a serpenyő ragadt iszonyatosan. Utána fürdés, pizsama. Ekörül szokott Samantha hazaérni, így ő teszi le aludni Nathanielt 7 körül, én pedig vagy játszom egy kicsit Jemimával, vagy olvasok neki. Szeretnek olvasni, nagyon sok könyvük van.
Szóval 7 körül végzek. Elég hosszú a nap, és meglepően fárasztó is. Általában közösen vacsizom a szülőkkel, nagyon rendesek, beszélgetünk, közösen tesszük rendbe a konyhát, nem nekem kell mindent megcsinálni.
A fárasztó hétköznapokért teljesen kárpótol a hétvége. Már a péntek is szabad, és csak egyik este kell itthon lennem ha a szülők elmennek valahova. Ma nem tervezek semmi komolyat, pihenek, elmegyek futni, megnézem milyen az edzőterem itt a közelben. Elvileg van úszómedence is.
Legyen szép hosszúhétvégétek!
Az utcánk