Szerda este. Három teljes nap két gyerekkel. Lehet mégse akarok 5 gyereket? :D
Szünet van iskolában, oviban, velem volt mindkét gyerkőc az elmúlt három napban. Szuper programjaink voltak, de kedden már 10-kor aludtam. Hétfőn a Natural History Museumba mentünk, ahol most a dínós szobába is bejutottam, klassz volt, rengeteg csontváz, információ. És egy nagy mozgó scary T-Rex :) Tudtátok például, hogy a hírhedt Tyrannosaurus Rexnek olyan rövidek voltak a mellső végtagjai, hogy még a fogát se tudta megmosni? :D Azért most is a Museum Shop volt az egyik legérdekesebb hely, de megmutattam a hangyákat, és ők is imádták:D Most azt is jobban láttuk, hogy az egyik szigeten ágak vannak levelekkel, a másik szigeten pedig rengeteg apró levéldarab amit a hangyák vágtak fel és cipeltek át. Lenyűgöző (:
Kedden úszni mentünk. Kicsit izgultam, merthogy Nathaniel még nem nagyon volt medencében, de szerencsére minden rendben volt. Kaptunk úszómellényt, volt sok játék és szerencsére Jemima jól elvolt magában, így tudtam Nathanielre koncentrálni. Eleinte görcsösen kapaszkodott belém, de a végére már inkább lubickolt. Utána még biciklizni is elmentünk, ami különlegesen fárasztó számomra, mivel én vagy tolom felfele Nathanielt, vagy futok utánuk :D
Szerdán a London Transport Museumba mentünk. Volt sok új, régi, nagyon régi és nagyonnagyon régi busz, vonat, nyomogatható gomb és tekerhető kormány. Volt egy makett az első földalatti vasút építéséről, ahol Nathaniel csak annyit kérdezett: Hol a markoló? :) Élveztük. Utána újra biciklizés... jó idő volt.
Szerencsére csütörtök délelőtt már szabad vagyok, aztán hétvége. Bár izgalmas lesz a hétvége is, mert a szülők elmennek egy éjszakára valahova, így lesz egy partink a gyerkőcökkel. Bírom benne hogy több lesz a nevetés, mint a sírás(:
Hévégén a Science Museumban voltunk Patriciával szombaton, vasárnap pedig egy Cartoon Museumban illetve sétáltunk egy nagyot a Bloomsbury nevű negyedben, ami a nyomdáiról és tereiről híres. Sajnos a házat ahol a Darling család lakik a Pán Péterben nem sikerült megtalálnunk :( Isteni finom hamburgert ebédeltünk, és megtaláltuk azt a mauzóleumot is, ami a híres piros telefonfülkékhez szolgált ihletül. Találtunk egy kis parkot a városközepén, ahol ilyen bogárlesek, madárlesek vannak, illetve az egyetlen fedetlen egykori villamossínpárt is.
A Science Museum kicsit fárasztó volt angolul, bár elég nagy orvostörténeti részleg van, ami érdekes volt. Mondanom sem kell, Semmelweis neve említésre sem került...
Hát így telt a múlt hétvége. Holnap kezdődik a következő :D