Mary Poppins színes esernyővel

Mary Poppins színes esernyővel

Ne aggódjatok, még élek:D

2015. február 09. - Szatmári Zsófia

Sziasztok!

Nagyon régen írtam. Mindig volt más dolgom, mint a számítógépet nyomkodni, illetve elég hideg van, így a hétvégéim kicsit unalmasabbak, mint eddig :)

Két héttel ezelőtt a Sherlock Holmes Museumot céloztuk meg, de hatalmas sor volt, így elhalasztottuk egy melegebb napra. Sétálgattunk helyette, megtaláltuk a laboratóriumot ahol Fleming dolgozott (természetesen egy Flemingről elnevezett pub közelében), rábukkantunk a Little Venice nevű helyre, ahol a Regent's Canal és a Grand Union összefolyik. Így télen kicsit borongós hangulatú, de tavasszal, nyáron biztos sokkal varázslatosabb. Aztán megnéztem első filmemet egy moziban. A mindenség elmélete. A film Stephen Hawking életéről, betegségéről szól, a színész piszok jól játszotta a beteg férfit. Találtunk egy kicsi mozit a zsidó központban ahol korcsolyázni voltunk Jemimával. A diákjegy kb. 3 font, körülbelül 50 hely van, olyan, mint a Művészetek Háza Miskolcon. Készülünk többször is. Sajnos péntek este zárva van, és ahogy nyúlnak a nappalok, szombat este is zárva lesz.
:) Képek:

Ó igen, és kipróbáltam a grízes tésztát kuszkuszból. Egész hasonló lett :D íme az eredmény:

20150122_115535_masolata.jpg
Múlt hétvége kicsit mozgalmasabb volt. Pénteken elmentünk bulizni egy Floripa nevű helyre, táncoltunk egyet, a zene nem volt túl jó, így nem maradtunk sokáig. Bár itt amúgy is lehetetlen sokáig maradni, mert 2-3-nál nincsenek tovább nyitva a szórakozóhelyek.
Aztán másnap a British Museumot fedeztük fel Patriciával. Sokkal jobb, mint amire számítottam, legalább 5 órát benn töltöttünk. Érdekes volt, sok különböző részleg, nagy görög, egyiptomi, afrikai, észak-amerikai. Bár Inukshuk nem volt :(


épp itt jártam a blog írásban, mikor útra kerekedtem most hétvégén a Natural History Museumba. Avagy a természettudományiba:) Ha a British múzeum jó volt, akkor ez fantasztikus. De most egyelőre ennyi, mert még képeket kell válogatnom. A következő bejegyzésben elmesélem a legutolsó, az előbbieknél sokkal tartalmasabb-izgalmasabb hétvégémet is :D

puszi

 

Mind azt kiabálja, hogy esik a hó!!!

2015. január 19. - Szatmári Zsófia

Bizony! Az első londoni hóesés. Gyönyörű nagy pelyhekben esett szombat délelőtt, habár nem maradt meg. Mindkét gyerekkel az ablakban lógtunk :D

Szuper hétvégém volt, milyen más is lehetett volna:)
Szombaton futással kezdtük a napot Patriciával, mindketten nagyon lelkesen járunk most futni, a hideg ellenére. (de 0° alá nem nagyon megy a hőmérő). Utána pedig a Tate Britain múzeumot jártuk be, ami a brit festészettel foglalkozik az 1500-as évektől napjainkig. Nem volt rossz, de nem lesz a kedvenc múzeumom, az biztos.

Vasárnap izgalmas barangolást tartottunk a Sohoban, rengeteg érdekességet felfedeztünk. Például egy házat ahol Mozart lakott, vagy épp Karl Marx. Azt a vízcsapot, aminek fertőzött vize 1854-ben kolerajárványt okozott, de John Snow rájött az összefüggésre, így nem csak felfedezte, hogy a kolera fertőzött vízzel terjed, de az epidemiológia atyjának is őt tartják. <3 Népegészségtan <3 És még egy pubot is elneveztek róla :D

Rengeteg hangulatos boltot, kávézót, éttermet találtunk. Illetve megtaláltuk Patrica kedvencét a hippi negyedet, amit próbálnak elrejteni a turistaáradat elől. Tényleg nehéz betévedni, viszont apró terület, nagyon színes házakkal. Ebédelni a Dog&Duck nevű pubban ebédeltünk, hamburgert teával. Nem mintha ennyire rajonganék az angol teáért, de fagyos idő volt. És naná, hogy tejjel ittam :D



Aztán csak hogy tovább folytassuk felfedező utunkat, megláttunk egy képet egy balerina szoborról, a háttérben egy elmosódott utcanévvel. Nem hagyott nyugodni minket, és addig bogarásztuk a térképet, amíg kitaláltuk hol lehet. Nem bántuk meg, nagyon hangulatos az utca a sok piros telefonfülkével :)

 

Hazafelé még bekopogtunk (a hamis) Downing street 10-be, és szétnéztünk a kedvenc piacunkon Camdenben.


Most pedig az ágyamban ülök, lassan fekszem, és rátok gondolok!!
Puszi, nagyon hiányoztok!!

Hungarian Gulash

2015. január 13. - Szatmári Zsófia

Halihóóóó!

Elrepült az első hét. 
Csütörtökön gulyáslevest főztünk Samanthával. Bizony, igazi otthonit! Ez volt az első gulyáslevesem, nem lett rossz, de azért ízetlen volt. Minden fűszert hoztam hozzá, de a borókabogyó és a babérlevél nem bizonyult kósernek :D nem tudom miért, de nem tettük bele... Magyar szakácskönyvet hoztam ajándékba angolul, sok mindent kinéztünk belőle. Elsőként a dobostortát. Hát, nem hiszem hogy belevágok :D
Apróbb változások történtek életemben. Nathaniel új ovit kezdett, így kicsit kevesebb a szabadidőm reggelente. Amit kicsit rosszabbul viselek, hogy belépett a híres "miért?" korszakába, ami igencsak fárasztó. Nem csak hogy mindenre megkérdezi, hogy miért (miért van autónk, miért vannak felhők az égen, hol van a nap, miért megy anya dolgozni?), de meseolvasás közben is ezer kérdése van oldalanként. Igazából a mese elvész a beszélgetésben. Én tudom, hogy ez nagyon fontos, és igyekszem én türelmes lenni, de egyszer már eljutottam a why not? -ig. (:

Jemimától viszont megkaptam a legjobb au-pair címet, amire issssszonyatosan büszke vagyok :D Nagyon szeret, figyel rám, és igyekszik szót fogadni. Azt is mondta már, hogy azt szeretné, ha csak 100 hónap múlva mennék haza :)

A házban egy megmagyarázhatatlan zaj keletkezett pár nappal ezelőtt. Valahogyan összefügg egy elromlott hidegvíz-csappal, mert eleinte akkor jelentkezett miután elzártuk azt a csapot. De most már konstans, hangos, az egész ház zeng tőle, és csak akkor szűnik meg, ha elzárjuk a ház fő vízcsapját. A legjobban az bosszant, hogy nem értem, mitől keletkezik. A leghihetőbb magyarázatnak jelen pillanat a baziliszkuszt érzem :D De talán a szerelő holnap mond valami hétköznapibbat :)
Az első hétvégém szuperül telt. Péntek este bementünk a városba. Új csoporttársaim vannak a nyelvsuliban, akik kicsit kimozdulósabbnak tűnnek mint én :) A célunk egy igazi lenyűgöző tetőkert volt flamingókkal!!, de sajnos teltház volt. Gondolhattuk volna, hogy egy olyan este, ahol 20font helyett ingyenes a belépés, igyekeznünk kell... Így helyette egy közeli (kb. egy órát sétáltunk a menő Royal Borough of Kensington&Chelsea-ben) libanoni étterembe ültünk be, ahol isteni éjszakai vacsorát tartottunk. (:

20150109_01.jpg

20150109_230713.jpg


A szombatot lustálkodással töltöttem, olvasás, filmezés, ilyesmik.
Vasárnap viszont találkoztam egy magyar au-pair lánnyal, akit még Miskolcról ismerek. Kicsi a világ. Bejártuk a Victori&Albert múzeumot, ami egy mindenes múzeum. Szobrok, japán, kínai kultúra, ékszerek, üvegek, néhány festmény, és ezer más. Utána pedig még Patriciával koriztunk egyet. Mostanra szerintem minden jégpálya bezárt, úgyhogy az idei szezont 4 darab korizással zártam :)

Most hétvégére még nincs tervem, de találtunk egy mozit, ahova 3 fontért is lehet diákjegyet venni. Ígéretesen hangzik :)

Szép hetet nektek!!

 

 

Újratöltve

2015. január 03. - Szatmári Zsófia

Sziasztok ismét!

Újra a picinyke szobámban vagyok. Csodálatos 10 napot töltöttem otthon, most úgy érzem egy egész hónapot voltam veletek! 

Gyorsan pótlom lemaradásomat a két utolsó Londonban töltött hétvégémről, hogy utána újult erővel csapjak a lovak közé:)

A bátyámmal töltött hétvégéről meséljenek a képek:

 

Illetve néhány kép a városról, amikor Patriciával barangoltunk:

 

Az utolsó hétvégén pedig már nagyon karácsony hangulatom volt. Szombaton Piával fedeztük fel Islingtont, ami egy nagyon hangulatos kis városrésze Londonnak, rengeteg kávézóval, étteremmel. Képek később.
Vasárnap pedig a belvárosban bolyongtam, hogy érezzem a karácsony hangulatot. 

Aztán már mentem is haza, és nagyonnagyon örülök, hogy majdnem mindannyiótokkal sikerült találkoznom!!

Már most hiányoztok megint :)

Legyen nagyon szép, élménydús és igazán boldog új évetek!!

Christmas's all around me

2014. december 08. - Szatmári Zsófia

Hahóóóóó!

Boldog Mikulást mindenkinek!! Életemben először nem raktam a csizmám az ablakba, és nem is kaptam semmit a Mikulástól:(

De a hétvégém szuper volt :)

Pénteken ismét filmeztünk Patriciával, és mi mást néztünk volna meg, mint a Love Actuallyt, romantikus karácsonyi film Londonban:)
Szombaton bementünk a Hyde Parkba, sétálni a Winter Wonderlandon, ami azt hittem egy hatalmas karácsonyi vásár, de inkább egy vidámpark. Óriáskerék, hullámvasút, játékok, céllövölde, ilyesmik. És persze rengeteg étel, ital. Patriciával voltunk, illetve 4 lánnyal a nyelvsuliból. Pia, a német lány felfedezte, hogy rengeteg német felirat van az épületeken, és az Oktoberfest Wall felirat után eléggé egyértelmű lett, hogy ugyanezeket a díszleteket használják az Oktoberfesten. Nagyon jól éreztük magunkat, sétáltunk, ettünk ittunk, beszélgettünk.

Menet közben kiderült, hogy Pia aupair-anyukája nem tud elmenni este a Lenny Kravitz koncertre, és felajánlotta a jegyeket Piának, aki megkért hogy csatlakozzak hozzá. Én persze nem mondtam nemet, így elmentünk a Wembley Stadionhoz, ami mellett, egy kisebb csarnokban volt a koncert. Nagy élmény volt, első koncertem Londonban:D Annyira nem ismerem Lenny Kravitzet, és kicsit túl rockos volt számomra, de a hangulat fantasztikus volt. Persze későn értem haza, és mivel már rájöttem hogy egy házban ahol gyerekek élnek nem lehet sokáig aludni, még mindig fáradt vagyok :D
Mellesleg a tömegközlekedés egészen jó éjszaka is Londonban, leszámítva hogy 5 utazásért többet fizetek, mint Pesten havonta. 



Vasárnapra semmit nem terveztem, este babysitterkednem kellett, mert a szülők esküvőre mentek. Igen, a zsidó esküvők vasárnap vannak. Nagyon izgultam az estétől, mert meg kellett mosnom Jemima haját, ami eléggé nehezen szokott menni az anyukájának is. De minden hiszti és sírás nélkül túl estünk rajta, hál' Istennek. Úgy érzem, Jemima nagyon megszeretett, és igyekszik megfelelni nekem, illetve jól viselkedni. Mikor lefektetem, leültet az ágya szélére, és nem enged elmenni :) Kivételesen Nathanielt is egész könnyen ágyba varázsoltam. Még a fogmosás is könnyedén ment. Nem tudom mi történt velük:) Talán mert ma van Jemima szülinapja, így az elmúlt napok már ajándékos hangulatban teltek. Én is vettem ám ajándékot, majd ma délután adom oda, remélem örülni fog neki Jemima. Itt nagy szokás üdvözlő kártyát küldeni/írni, így én is csináltam :)

20141207_175007.jpg

Hát így telt a hétvégém. A hétköznapok a szokásosak, de szerencsére kevesebb veszekedéssel, mint eleinte. Nathaniellel elkezdtük gyakorolni a számokat, betűket a rendszámokról, nagyon ügyes. Megmutatta az anyukájának is mit tud, aki nagyon boldog volt, és örült, hogy ilyeneket csinálunk. Jó lenne ha Jemimával is tudnék egy kis időt tölteni kettesben, mert szívesen mutatnék neki klassz játékokat, akasztófát, torpedót, ilyesmit, de Nathaniel mellett ez nehéz. De például a spellinget együtt csináltuk múlt héten, és már másodszorra 10/10 lett, remélem a suliban is sikerül neki:D Ez tök jó gyakorlás nekem is, néha ő diktálja a szavakat nekem:)

Közeledik a karácsony, a város zsong. Kivéve Golders Greent, ahol Hannukah lesz karácsony helyett:) De kíváncsian várom (:

Hamarosan találkozunk!!

Híd a Kenwood folyón

2014. november 30. - Szatmári Zsófia

Újabb eseménydús hétvégében volt részem.  

A hétköznapok is jók voltak, sok játékkal, nevetéssel és kevés veszekedéssel. Mármint én sose veszekszem, de a gyerekek azért szoktak(: 
Kedden elmentem egy másik tánc csoportba, ahol végre fiatalok is voltak. Nagyon jól éreztem magam, és az első lányról, akihez odamentem beszélgetni a szünetben, kiderült, hogy magyar :D
A héten két érdekfeszítő munkafolyamat szakértője lettem. Gondoltam megmutatom Nathanielnek milyen érdekes ahogy vágják le az ágakat a fáról. Ennek az lett a következménye, hogy legalább félórán keresztül álltunk ott (Nathaniel kényelmesen ült a babakocsiban, én kényelmetlenül guggoltam mellette). De nem mi voltunk az egyetlenek:) Csütörtökön pedig egy gödörből szivattyúzták ki a vizet, ami folyt a csatornába, és mi leveleket dobáltunk a vízbe és követtük az útjukat. Én is élveztem:D
Pénteken lassan már szokásossá vált filmezést tartottunk Patriciával. Érdekes, hogy mindketten olyanok vagyunk, hogy szeretünk otthon maradni és megnézni egy filmet, mintsem, hogy belevessük magunkat a londoni éjszakai életbe. Én egy csöppet se bánom.
Szombaton hatalmasat sétáltunk. A közeli hatalmas parktól indultunk (van kis és nagy park is), és a Regent's Parknál fejeztük be. Gyönyörű napsütéses idő volt, mintha október lenne. Az egyetlen igazán kiábrándító dolog, a híd volt, amit ezen a képen láthattok a völgy aljában:20141129_110754.jpg

Mivelhogy az nem egy igazi híd csak egy botíves híd alakú fal. Nagyon csalódott voltam amikor közel értem...:)

20141129_111511.jpg

De a park amúgy gyönyörű volt:

20141129_110434.jpgKenwood House

20141129_111835.jpg

20141129_113548.jpg

Néhány kép a sétánkról:

Találtunk néhány karácsonyi vásárt, de valahogy nem volt az igazi. Egy mesés Szicíliai citromos muffinnal zártam a napot :)

Ma pedig a London Bridge környékére mentem, megnéztem a Shakespeare's Globe-ot, ami egy Erzsébet korabeli színház. Gondolkodom egy jegyvásárláson:) Utána pedig egy újabb ingyenes múzeumot, a Tate Mordernet fedeztem fel. Két eléggé szürrealista kiállítást választottam, de érdekesek voltak. Utána viszont találtam egy nagyon-nagyon jó helyet, a Brit Film Intézetet, ahol ingyen lehet filmeket nézni. Bemész, kapsz egy fülhallgatót, és a számítógépen megnézhetsz egy általad választott filmet. Persze csak az intézet filmtárából. Teljesen véletlenül választottam egy romantikus komédiát a '30-as évekből, ami nagyon hamar ismerőssé vált, ugyanis a története egy az egyben megegyezett a mi Meseautónkéval. Utánanéztem, és a magyar az eredeti :)

 

Remélem meggyújtottátok az első gyertyát az adventi koszorún. Én ezt egy zsidó családnál elég bajosan tehetném :D De majd a Hanuka gyertyáit gyújtogatjuk:D

Puszi

Életképek - Napkeltétől napnyugtáig

2014. november 23. - Szatmári Zsófia

Az ablakomból:
20141113_070340.jpg

 

20141122_154819.jpgCamden town

 

20141122-Camden.jpgKarácsonyi vásárlás a lányokkal

 

20141120_154842.jpgAz utcánk

 

Ez a hét nagyon fárasztó volt. Valamelyik kép régebbi, de jól mutatják hogy is telnek napjaim. Játék a parkban, majd este otthon. Persze a hisztiző gyerekekről vagy a vasalásról nem készítek képet:) 
Nathaniel egy kis tündér. Ha piknikezünk mindig letesz két párnát a földre, előpakolja a Hello Kittys konyha felszerelést és készít nekem egy eggie boom-boom-ot ami a lágytojás gyerekangolul. Mostanában már Jemimával is remekül kijövünk, kezd ráérezni a please és thank you csodájára. Nagyon sokat segít ha hármasban vagyunk este és le kell fektetnünk Nathanielt, mert ilyenkor azért rendszerint pityereg (vagy bömböl) hogy az anyukáját akarja. De Jemivával mindent bevetünk. A kedvencem a sleeping lion nevű játék, amiben alvást kell tettetni, és aki hamarabb megmozdul az veszít. Nagyon jó altató játék :D

A hét újdonságai hogy kedden west coast swingezni mentem (a tánc, amit otthon is táncoltam). Nagyon jól esett valami otthoni dolgot csinálni, az egyetlen problémám hogy az átlagéletkor szerintem bőven 50 felett volt. Úgyhogy jövőhéten egy másik helyet próbálok ki, mert valahogy nem tudok felszabadultan táncolni egy 60 éves emberrel :D
Ma pedig egy Language Exchange nevű programra megyünk, ahol remélhetőleg sok-sok fiatal beszélget angolul vagy akármilyen nyelven gyakorlás-ismerkedés céljából. Próbálok minél többet kimozdulni:) Péntek este filmeztünk Patriciával, a Skyfallt néztük meg, ami félig Londonban játszódik. Hihetetlen volt az érzés, hogy felismertük a helyszíneket :DD

Most szakad az eső. Igazán. Nem nagyon bánom, mert úgyis csak olvasgatást, angolozást terveztem délelőttre. Eddig nagyon szerencsém van az időjárással, amikor igazán számított akkor nem esett. Fura, hogy itt még színesek a fák, és nincs nagyon hideg. Persze sok más is fura itt :D A buszra még mindig a rossz irányba akarok felszállni, mert a másik irányból számítok rá, ugyanez a helyzet a metróval. Mindig meglep hogy balról jön. De az utcákon már nincs problémám:) Egyszer majd írok egy listát, arról hogy mi a fura itt, vagy mi hiányzik otthonról. Na megyek, olvasni, már csak 30 oldal és kiderül ismét megmenti-e a Földet Robert Langdon :)

Puszi!

"Bolyongok a város peremén"

2014. november 17. - Szatmári Zsófia

https://www.youtube.com/watch?v=_Bg5uvQmzWg

map.jpg

Természetesen én a város közepén bolyongtam. Szombaton gondoltam sétálok egy nagyot, hogy kicsit jobban kiigazodjam az utcák útvesztőjében. Előtte megnéztem egy kiállítást a British Múzeumban. I. világ háborús érmék voltak, főként német művészektől, amik a háború egyes eseményeit mutatták. Természetesen erősen propaganda szagúan. Volt egy példány a Trianoni Békeszerződésből is. Érdekes volt, csak egy kis terem, de pont elegendő egyszerre.

British Museum, Great Court:20141115_144947.jpg

Utána elmentem a Leicester Square-re, ahol van egy hatalmas M&M's bolt. Négy emeletnyi édesség és vicik-vacakok, persze piszok drágán.

20141115_155312.jpg

20141115_155859.jpgIgen, az ott mind mind M&M's!!!

20141115_155612.jpg

Innen a kínai negyeden keresztül a Sohoba vezetett utam, ami tele van kis éttermekkel, boltokkal, pubokkal. Miközben ott sétálgattam, találtam egy magyar éttermet, gyümölcslevessel, gulyással, pörkölttel:)

20141115_153239.jpg(ez persze nem a magyar étterem)

Kínai negyed:

20141115_160610.jpg

20141115_160457.jpg

Aztán ahogy besötétedett, felkapcsolódtak a karácsonyi fények. Már minden karácsonyi, minden kirakat, bolt, kávézó. De nekem valahogy hideg és hó nélkül nem az igazi :)

20141115_163337.jpg

20141115_164553.jpg

Oxford Street

 

Jaj igen, pénteken elmentem egy közeli bevásárló központba, csak szétnézni, megnézni az árakat. Persze minden piszok drága, de valahogy más volt az egész, mint otthon. Nagyon nagy volt, nagyon zsúfolt, de valahogy úgy elitebb, vagy sznobabb. Az egész épület, a berendezés, a boltok. Olyan boltok voltak, mint a duty free shop a repülőtéren. Hatalmas, 3 emeletes bolt a beváráslóközponton belül, különféle részlegekkel. Parfüm, ruha, háztartás, játékok. Nem mintha Magyarországon otthon érezném magam egy bevásárlóközpontban, de itt még kevésbé:)

Vasárnap jótékonysági nap volt a zsinagógában (Mitzvah Day), adtam vért, segítettem a gyerekeknek virágot ültetni. Érdekes volt vért adni egy másik országban. Nem feltétlenül éreztem modernebbnek, mint otthon. Például a hemoglobin szintet nem mérték, hanem belecseppentették a vérem egy kék folyadékot tartalmazó kémcsőbe, és nézték megalvad-e gyorsan...És ki kellett választanom melyik rasszba tartozom:) Utána pedig csak olvastam és olvastam, mert már közeledik a könyv vége, és egyre izgalmasabb. (Dan Brown, Inferno). És hihetetlen, de nagyon sokszor előfordul, hogy tanulok egy új szót vagy kifejezést a nyelvsuliban, és utána találkozom vele a könyvben:)

Hát ennyi volt a hétvégém. Remélem mind jól vagytok!!
puszi

Időutazás

2014. november 11. - Szatmári Zsófia

Vasárnap Cambridgben voltam Patriciával. Varázslatos város, nagyon jól éreztük magunkat. Az idő csodaszép volt, napsütés és kellemes meleg a bőrigázás után...

Olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő. A belváros telis-tele hatalmas kőépületekkel, amik a híres Cambridge-i Egyetemhez tartoznak. Az egyetemet 31 "College" alkotja, mindegyik többféle karral. Tehát nem a tanított tárgyak alapján, hanem az alapításuk szerint válnak szét a mai napig. Ami elég fura, mert így lehet például jogot vagy irodalmat, tanulni több "College"-ban is, csak valamelyik esetleg nevesebb, kiemelkedőbb egy adott szakterületen. Nem tudom pontosan mi a jó fordítás a college-ra, mert ez nem külön álló intézményt jelent, de nem is egy kart vagy szakot. Ha valakinek van ötlete, szóljon!! Az egyetem történetét átszövi az angol történelem. Az első "College-t" 1284-ben alapították, a két leghíresebb talán a King's College és a Trinity College. Ezt nem mind magamtól tudom, hanem részt vettünk egy ingyenes idegenvezetésen, ami során bejártuk a várost. Az idegenvezető, egykori diák, nagyon érdekes történeteket mesélt. Például, hogy a felvételi beszélgetésen az egyik professzor rendszerint ad egy téglát a diáknak, hogy dobja ki az ezeréves ablakon. És ritka, aki feláll, kinyitja az ablakot és kidobja, mert általában lefagynak a diákok. Vagy például, hogy melyik kocsmában sörözgetett Watson és Crick miközben rájöttek a DNS szerkezetére. :) Illetve, hogy Newton is az egyetem diákja volt és egy almafát ajándékozott az egyetemnek, aminek az utódja még mindig látható:)

Az egyetem 114! könyvtárában több, mint 12 millió könyv található. Valahogy így képzelem el a paradicsomot:) Az egyetemhez 89 Nobel-díj köthető. Itt tanult többek között Szentgyörgyi Albert, A.A. Milne, Lord Byron, Francis Bacon ééés kapaszkodjatok, Hugh Laurie is :D

A várost átszeli a Cam folyó, ami inkább egy hangulatos patak. Gondoltatok valaha arra, hogy Cambridge nevében benne van a 'bridge' szó? Hát nem véletlen, mert a Cam folyót számtalan apró híd íveli át, hangulatos folyóparttal szegélyezve. A folyón lehet csónakázni is, rúddal hajtott ladikokkal, a gondolához hasonlóan. Van egy hagyományos verseny a "College-ok" között, amit az nyer, aki a legkevesebb rudat veszíti el az út során, az iszapba ragadva.

Nem is tudom mit mondhatnék még, beszéljenek a képek:D

20141109_122903.jpg

 Great Saint Mary's Church ( volt Little is:) 

King's College:

20141109_122959.jpg

20141109_153923.jpg

20141109_142527.jpg

A legrégebbi templom Cambridge-ben a St Bene't's Church, ami 1000-1050 körül épült!!

20141109_130409.jpg

20141109_130532.jpg

Azt elfelejtettem mondani, hogy biciklisek uralják a várost:D

20141109_130601.jpg

20141109_130729.jpg

20141109_131029.jpg

20141109_130839.jpg

20141109_131854.jpg

20141109_131512.jpg

20141109_144308.jpg

Az 1347-ben alapított Pembroke College

A folyó:

20141109_134311.jpg

20141109_131343.jpg

20141109_132930.jpg

20141109_134417.jpg

20141109_152441.jpg

A Mathematical Bridge, amit a mendemondák alapján Newton tervezett és eredetileg mindenféle szög és csavar nélkül állt. De a monda egyik fele sem igaz, mindössze azért hívják matematikai hídnak, mert íveltnek látszik, habár minden darabja egyenes.

20141109_143826.jpg

A Cavendish Laboratórium ajtaja, ahol Watson Crick és két méltatlanul elfeledett kollégájuk (Maurice Wilkins, and Rosalind Franklin) dolgozott a DNS szerkezetén; és az Eagle pub, ahol kipihenték a fáradalmakat:

20141109_162204.jpg

20141109_142141.jpg

Ez egy modern óra, amiről elég nehéz megállapítani a pontos időt, de nagyon látványos, ahogy egy lény nyitogatja a száját, eszi az időt a tetején.

 

20141109_160904.jpg

Newton almafája (habár a híres eset nem itt esett meg. haha)

20141109_161412.jpg

 

süti beállítások módosítása