Sziasztok!
Nagyon régen írtam. Mindig volt más dolgom, mint a számítógépet nyomkodni, illetve elég hideg van, így a hétvégéim kicsit unalmasabbak, mint eddig :)
Két héttel ezelőtt a Sherlock Holmes Museumot céloztuk meg, de hatalmas sor volt, így elhalasztottuk egy melegebb napra. Sétálgattunk helyette, megtaláltuk a laboratóriumot ahol Fleming dolgozott (természetesen egy Flemingről elnevezett pub közelében), rábukkantunk a Little Venice nevű helyre, ahol a Regent's Canal és a Grand Union összefolyik. Így télen kicsit borongós hangulatú, de tavasszal, nyáron biztos sokkal varázslatosabb. Aztán megnéztem első filmemet egy moziban. A mindenség elmélete. A film Stephen Hawking életéről, betegségéről szól, a színész piszok jól játszotta a beteg férfit. Találtunk egy kicsi mozit a zsidó központban ahol korcsolyázni voltunk Jemimával. A diákjegy kb. 3 font, körülbelül 50 hely van, olyan, mint a Művészetek Háza Miskolcon. Készülünk többször is. Sajnos péntek este zárva van, és ahogy nyúlnak a nappalok, szombat este is zárva lesz.
:) Képek:
Ó igen, és kipróbáltam a grízes tésztát kuszkuszból. Egész hasonló lett :D íme az eredmény:
Múlt hétvége kicsit mozgalmasabb volt. Pénteken elmentünk bulizni egy Floripa nevű helyre, táncoltunk egyet, a zene nem volt túl jó, így nem maradtunk sokáig. Bár itt amúgy is lehetetlen sokáig maradni, mert 2-3-nál nincsenek tovább nyitva a szórakozóhelyek.
Aztán másnap a British Museumot fedeztük fel Patriciával. Sokkal jobb, mint amire számítottam, legalább 5 órát benn töltöttünk. Érdekes volt, sok különböző részleg, nagy görög, egyiptomi, afrikai, észak-amerikai. Bár Inukshuk nem volt :(
épp itt jártam a blog írásban, mikor útra kerekedtem most hétvégén a Natural History Museumba. Avagy a természettudományiba:) Ha a British múzeum jó volt, akkor ez fantasztikus. De most egyelőre ennyi, mert még képeket kell válogatnom. A következő bejegyzésben elmesélem a legutolsó, az előbbieknél sokkal tartalmasabb-izgalmasabb hétvégémet is :D
puszi