Mary Poppins színes esernyővel

Mary Poppins színes esernyővel

Március 15. - kicsit másképp

2015. március 19. - Szatmári Zsófia

Sziasztok!

Ez a blogírás sokkal bonyodalmasabb, mint előre gondoltam. De remélem azért, mert rengeteg izgalmas dolog történik velem, amit nehéz szavakba foglalni :)

Két héttel ezelőtt Ádám látogatott meg. Mikor érkezett, pont egy zsidó fesztivál volt, a Purim, amikor a gyerekek jelmezbe öltöztek, és édességet kaptak a zsinagógában. Sajnos ennél többet nem tudtam Jemimából kiszedni, Samanthát pedig azóta is elfelejtettem megkérdezni. De majd bepótolom. Most úgyis közeleg egy nagy ünnep (persze húsvétkor), amikor az élet még bonyolultabb lesz egy hétre. 
Ádámmal turistáskodtunk, a legizgalmasabb amerre jártunk, és még én sem voltam előtte, az Greenwich, a London Eye és a parlament. A parlamenti ülések ingyenesen látogathatók, úgyhogy meghallgattunk egy vitát a szárazföldi szélerőművek támogatásának csökkentéséről. Vagy valami ilyesmiről :) Nagyon szép hétvégénk volt, csupa napsütéssel. Néhány kép merre jártunk:



A múlt hétvége nagyon eseménydús volt. Pénteken vásárolgattunk Patriciával. Vettem egy sárga pöttyös esőkabátot. Még Samantha is azt mondta, hogy Zsófis :) Utána megnéztük a Best Exotic Marigold Hotel című filmet, amit bátran ajánlok mindenkinek aki szereti Lady Granthamat a Downton Abbeyben, mert haláli szerepe van itt is :D A Second Best Exotic Marigold Hotel most megy itt a mozikban, vasárnap mentünk el megnézni. Persze csak második rész, de jól éreztük magunkat, főleg, hogy értettük a vicceket és mi is nevettünk amikor a többi néző :D
Aztán szombaton lefutottam életem első 10km-ét. Nagyon büszke vagyok magamra, főleg hogy sokkal jobban bírtam, mint számítottam rá. Egy jótékonysági rendezvény volt, a British Heart Foundation szervezésében. 20 font (8000ft!!) volt a nevezési díj, de úgy gondoltuk Patriciával, hogy ennyit mi is jótékonykodhatunk. Aztán kiderült, hogy a 20 font csak a szervezés költségeit fedezi, úgyhogy végül nem igazán jótékonykodtunk, de elég drágán futottunk két kört a Regent's Parkban. És kaptunk vagány piros EKG-s pólót :)

 

Vasárnap március 15-e volt. Idén Szent Patrik napját ünnepeltem. Szent Patrik ír ország védőszentje, március 17-én van a napja, de az előtte lévő vasárnap volt a felvonulás, fesztivál Londonban. Elég sokan voltak a vacak időjárás ellenére. A felvonuláson úgy vettem ki mindenféle civil szerevezet, kulturális egyesület részt vehetett, volt persze ír tánc, skót? duda, sör és traktor. Illetve néhány dél-amerikai táncos. Én sem értem...
Aztán a Trafalgar Square-en volt színpad zenészekkel, énekesekkel, néhány kajás sátor, ilyesmik. Nem volt rossz, de a magyar fesztiválok fényévekkel jobbak :D Amikor eleredt az eső beugrottunk a National Portrait Galleryba, ahol persze főleg angol történelmi személyek portréi vannak. De láttunk Newtont, Shakespeare-t is. És találtunk egy rést az uralkodói láncban 1649 után, de most utána olvastam és Oliver Cromwell próbálkozott Angol Köztársaság létrehozásával. Hosszútávú eredmények nélkül, 1660-tól már újra volt király :)

Most hétvégén Oxfordba készülünk. Hamarosan jelentkezem :D

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsofiangliaban.blog.hu/api/trackback/id/tr787283365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása